Oldalak

2012. augusztus 13., hétfő

Alakul a molekula.... azaz a fürdőszoba:)

Legegyszerűbb a helyzet a fürdőnkkel. Adott a csempe, a szaniterek, az elrendezés. Sokat nem lehet variálni, én sem tettem. Belőttem a tengerparti stílust mint témát, és próbáltam ezen a vonalon maradni.
Sokat nem költöttünk rá, eleve adottak voltak az ikeás Mögler fa kiegészítők, amiket még az előző albérletünkbe vettünk. Én szeretem a fát a fürdőben, barátságosabbá teszi a csempével burkolt tereket, és bármilyen színhez, stílushoz jól illeszkedik.
Mutatom az alapállást, amiről indultunk, aztán pedig néhány inspiráló fotót!

És itt vannak a megvalósításra váró ötletek:
dobozok tárolásra

szekrényke törülközőkkel...

üvegtégelyek, képek

létra, viharlámpa, tengeri csillagok

kosarak
evezők:)))

Ahogy pedig most állunk, néhány fogas felszerelése után, illetve egy tükörcserén túl:
belépve ilyen a látvány
ide került egy polc a tusfürdőknek, samponoknak, és egy fa kilépő
fellépő a gyerekeknek, nagyonakciós kisszekrény és tükörcsere...

Itt jegyezném meg, hogy a tükör az előszobából lett átrakva, erre nem költöttünk külön, de mindenképp szerettem volna lecserélni az ósdi,műanyag szekrénykés mini-tükröt, valami térnövelő naaaagy tükörfelületre. A hullámos minta még megy is a tenger-témához...;)

itt az evező:)

most így néz ki....

További fogasok felszerelése várat még magára, képeket is szeretnék még feltenni, és a másik Mögler polc is jó lenne, ha előkerülne, mert most szőrén-szálán eltűnt......! Pedig a mosdónál már várja az üres fal. Továbbá szükséges falikar a tükör mellé, a mosdó alatti szekrényre ajtó vagy függöny, és egy szennyestartó is jól jönne:)
Tehát lesznek még változások, közel sem nyilvánítom késznek a projektet, de legalább már van mit megmutatnom:)))
Írjátok meg, hogy tetszik!

Ja, és gondoltam bevinnék valami kontrasztszínt ebbe a sok kékbe meg fehérbe, szerintetek mi legyen az? Sárga? Korall? Egyéb???
Várom az ötleteket! ;D

3 megjegyzés:

  1. Talán a sok kék fehér csempe és a fehér szaniter mellé még több fát kéne rakni. A fának a saját színe szerintem nagyon szép és írtad is, hogy szereted a fürdöben. Martina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Martina, szeretnék még natúr színű fa polcokat ládákból, remélem egyszer erre is sor kerül! ;)

      Törlés
  2. Szia Réka,
    Nekem tetszik a koncepció (kék-fehér-fa). A mi fürdőnk is ugyanilyen színekkel (szaniter, csempe) adott volt, így fával és még több kékkel dobtam fel. Ami plusz szín, az a cserepes növények fehér cserépben. Úgy tűnik, hogy nektek is világos a tetőablak miatt a fürdő, így én ezt javaslom még neked is!
    Ha készült esetleg új kép, arra is kíváncsi lennék!
    Bogi

    VálaszTörlés