Oldalak

2014. február 10., hétfő

Gyerekszoba - olcsón

A gyerekek ágya volt az egyik első beszerzésünk az albérletbe. Apróhirdetésben találtuk, és mivel egy drabális komplexumról van szó, beépített szekrényekkel, fiókokkal, híddal, toronnyal és csúszdával, ezen kívül más bútor már nem is hiányzott:)
Ennek ellenére az ágyat eladó 3 gyerekes család a gyerekek valamennyi kinőtt holmiját nekünk ajándékozták. Így lett 2 kisasztal, székek, padok, mesekönyvek, kirakók, kerti medence..., egy utánfutónyi holmi.
A bútorok masszív fenyőből, natúr színben pompáztak, és egyből tele is lett velük a szoba. Még a nappaliba is jutott egy adag, a játszósarokhoz.
Hogy mégis levegősebbnek hasson, Férj átfújt mindent fehérre. Ez több hetes meló volt, lépésről lépésre változott a szoba. Közben lomtalanításokon is találtam ezt-azt, "jó lesz majd kiskonyhának, könyvszekrénynek" felkiáltással. Minden jó sötétbarna, fekete volt, de fa anyaguknak köszönhetően tökéletes alapok bármilyen átalakításhoz.

A sok fehér mellett a mentazöld és a rózsaszín lett a két fő szín, ami most talán Lilinek jobban kedvez, bár szerencsére Marci nem reklamált, hogy túl lányos lett a szoba:) Többnyire akkora kupi van, hogy fel sem tűnik, melyik színből mennyi van:))))))

A gondosan elmentegetett inspirációs ötletek egy részét is sikerült időközben megvalósítani, így lett a maradék tapétából készített házikós fal, a hímzőkeretes képek, a színesre festett evőeszköztartó, mint kis polc. Az inspirációkról itt írtam, most már össze lehet hasonlítani az eredményt!

A szörnyű padlószőnyeget itt nem cseréltük le, játszani jó, még ha nem is szép...


És most lássuk milyen is lett a gyerekek birodalma!
Az eredmény képekben:

1. Hatalmas ágy. Akasztós, fiókos és polcos szekrények is be vannak építve, így minden ruhát elnyel, külön szekrény nélkül. Férj felbecsülhetetlen értékű munkája van a festésben:)

a "komplexum"
a "torony" alatt is szekrény van, illetve ott a szoba bejárata...
2. A kiskonyha, ami rendszerint vendéglőként üzemel....
a játékkonyha került a "tapétaváros" elé
Férj mindenképp ragaszkodott a SMEG-imitáló sütőajtóhoz:))))


belül menta...

gyümölcsös láda - polc

a kis polcot Lilivel festettük/tapétáztuk át. A fekete fogas fáját fehérre festettük, az akasztók végén lévő gombot aranyra fújtuk.




"vendéglátó" sarok
a gombjai miatt lomiztam ki, de pont bepasszolt a ferde tető alá, így ez lett a könyves komód. A belsejét ennek is mentára kentük, a könyveket borosládákba pakoltuk.

 3. Mesélős sarok, és az egyik asztal került ide. Itt leginkább csak gyurmázni, nyomdázni szoktak, a rajzolós részleg a nappaliban van...
olvasó sarok és kisasztal

a bejárat felől

huncutok

Lili nagyon lelkes festő, mindenben segít!

közelről látszik, hogy tökéletlen a festés, de pont így tökéletes!!! <3

2 megjegyzés:

  1. Nagyszerű ez a blog Réka! Gratulálok hozzá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Modeszta, örülök, ha tetszik! A véleményed nagyra értékelem, ahogy a blogod is, példaértékű számomra!

      Törlés