Oldalak

2013. január 22., kedd

Kukázott konzol

Egy igazán gyors és egyszerű módját találtam a bútorátalakításoknak: a tapétázást! A hálóban lévő szekrényünknél annyira belejöttem, hogy a konzolasztal is kapott egy kis tapétát.
Pedig csak a félbevágást és a festést terveztem eleinte...

Ott kezdem, hogy szereztünk egy asztalt, amit kidobásra ítéltek. Étkezőasztal volt, két kihúzható pótlappal. A lábak fából, de az asztallap MDF-lap, fóliázva... Nagyon jó szolgálatot tett a tapétázás során, ez volt a munkaasztalunk:)
Tetszett a lábak formája, az asztallapot nem sajnáltam, így megszületett az ötlet, hogy vágjuk félbe, jó lesz majd konzolasztalnak! Egyből kettőnek;)

A lábak festésénél végre kipróbálhattam ezt a "balerina-hatást", amit már annyi képen megcsodáltam. Nekem nagyon tetszik, olyan légies lesz tőle a bútor.
És bár a tetejét is festeni akartam, a sok tapétamaradéknak, és a fóliázott felület festésétől való félelmemnek köszönhetően megszületett az ötlet, ezt is letapétázom!
A félbevágott asztallapot kicsit megcsiszoltam, mert a sima felületű fólia ledobja magáról a tapétát. Aztán ráfektettem a tapétadarabomra (ami színeiben tökéletesen passzol a madaras tapétához), körbevágtam, és már lehetett is ragasztani!

Igazán nagyon-nagyon gyorsan készen lett, őrült egyszerű és látványos! Ja, és nem utolsó sorban egy fillérbe sem kerül!

Jöjjenek a képek!
Ha kérdésetek van, nyugodtan tegyétek fel, és próbálkozzatok ti is meg egyszer ezzel az egyszerű bútor-tuninggal!


eredeti méretben, munkaasztalként
félbevágva, csiszolás közben
20 centire jelöltem be a festés alját, és a festeni kívánt részt jól átcsiszoltam

műhelyünk:)

falhoz csavarozás

választottam...

sokat nem kellett csiszolni, már jócskán kopott volt a fólia:)
kimértem

felragasztva, száradás közben
megújulva, konzolasztalként!
használatba véve:)

2013. január 20., vasárnap

Előszoba, a lakás nyitánya

Nem győzik eléggé hangsúlyozni, hogy az előszoba milyen fontos terület! Tény, hogy ez teszi az első benyomást a lakásba lépőre, és szerintem is fontos, hogy hangulatos legyen.

Mi a madaras tapétával könnyedebb, játékosabb vonalat kívántunk adni az előszobának, ami végighúzódik a lakáson, így eléggé hangsúlyos is. Minden szoba innen nyílik, összesen 6 ajtónak ad falat.

Az öltözködős, lepakolós rész egészen német hatást mutat, a ládás pad és a polc is piacos szerzemény, fehérre festve. Itt rakjuk le a kulcsokat, leveleket, szemüveget, és itt öltözünk. A pad kényelmes a cipőhúzáshoz, és sok mindent el is rejt a belseje.
A kabátok a régi, öröklött fogasokon kapnak helyet, ahogy az ovis kis táskák is.

Egy ajtóval arrébb van a tükrös konzolasztal.
Sokáig kerestük, míg megtaláltuk az "igazit", azt az antik tükröt, ami mindkettőnknek tetszik. Ha hazaköltözünk majd felújíttatjuk, de még így tökéletlenül is gyönyörű!
Alatta a konzolasztal valójában egy félbevágott étkezőasztal, kukázott. Ennek átalakításáról külön poszt készül majd, mert szépen dokumentáltam a folyamatot;)

Ez a rész már egy kis átvezetés a nappali stílusához, ami sajnos még sehol sincs... De! az lesz a következő lépés!!!

Direkt nincsen magazinszerűen minden elpakolva, mert azt szeretném, ha látszódna, funkcionálisan is működik. Két kisgyerek mellett nem is lehetne nagyon másként lakberendezni, de azért igyekszem a szépet és esztétikusat is becsempészni a tereinkbe.
Biztosan fog még alakulni és finomodni, de ez már az az állapot, amit büszkén megmutathatok:)

a képek klikkre nőnek!

teljes látkép



a bejárati ajtó még festésre vár. A cikkcakkos lámpa szintén saját gyártmány, hamarosan jön a képes beszámoló róla;)

 Öltözős-lepakolós rész:

korábban, még karácsonyi dekorban:)

átfestett tányérpolc

öreg fogasok

Konzolasztal-részleg:

félbevágott, festett-tapétázott asztal
tükör a XIX. sz. végéről

piacos kincsek és egy ajándék:)



2013. január 6., vasárnap

Mesesarok

A gyerekszobáról nem mutattam még képeket.
Pedig az első volt a sorban, amibe bútorokat vettünk, mert ugyan mi még elalszunk hetekig a gumimatracon, meg öltözünk a kofferből, de a gyerekek körül azért legyen valami állandóság és otthonosság, ha már állandóan hurcolásszuk őket Európán keresztül...

Így kaptak gyorsan egy rajzolós asztalt székekkel, és egy ágykomplexumot, csúszdával, híddal, beépített szekrényekkel. Használtan persze mindent, jelképes pénzekért.Ahonnan elhoztuk, már alig várták, hogy összerakhassák az új bútorokat...:) Nekünk pedig lett egy jó kis játszószobánk, ahol a zuhogó eső ellenére is lehet csúszdázni. (sajnos ez itt szempont, az időjárásról már írtam.)

No de ez a monstrum bármilyen hasznos, nem olyan szépséges (még!!!), hogy érdemes legyen mutogatni, ezért nem készült róla poszt. Most sem:)

Ellenben végre kialakítottam egy olvasó-mesesarkot, hímzőkeretekbe feszített vászonképekkel dekorálva.
Ez régi tervem volt már, gyűjtöttem a piacokon a hímzőkereteket, a szép hímzéseket, mintás vásznakat.
És most ez lett belőle!

A legjobb, hogy bármikor cserélhető a dekor, csak kicserélem az anyagokat a keretekben!
Most kicsit lányos lett, ami egy cseppet sem baj, mert eddig nem sok utalt rá, hogy a szobának egy kiscsajszi tulajdonosa is van:))) Ráadásul én olvasom a meséket, szóval tulajdonképpen az én sarkom!!! :P


ablak mellett, tető alatt
mesekönyvek ládaszám

hímzőkeret-képek:)


a puff pedig elnyel egy csomó játékot.

És persze gyűjtöm tovább a kereteket, mert a több az több! ;)
fotók: pinterest.com