Oldalak

2012. augusztus 16., csütörtök

Szekrénybe!

Végre átpakolhattam a bőröndökből a szekrénybe! Ez nagy előrelépés, mert már nagyon untam, hogy naponta ötször kellett teljesen áttúrni mindkét bőröndöt, hogy a ruháinkat megtaláljam (vagy nem:)

A szekrény Férj munkatársától van, aki albérletet vált, és a cuccai egy részétől kénytelen megválni. Mivel fehér, tükrös, és elég jó méretű a bútor, hát lecsaptunk rá, és szétszerelés majd összeszerelés után már a hálónkban várta a ruhákat.

A fogantyúcsere egyértelmű volt, miután a 3 helyre két különböző, és ebből 2 egyáltalán nem a szekrényhez való ajtógombokkal rendelkezett... Jó-jó, most sem lett egyforma, de azért érzékelhető a különbség, ugye? ;D

Persze azon nyomban bepakoltam a cuccainkat, most még bőven elférünk. Ez itt az én részem:

A fertelmes linóleum padlóburkolattól (Brrrr!!!!!) és a barackos-narancs falszakaszoktól most kérlek vonatkoztassatok el, és akkor talán könnyebb lesz elképzelni, hogy egyszer majd ez egy kedves, nyugis, stílusos szoba lesz:)))


Az utolsó képen egy újabb kis részlet a hálóból, csak hogy lássátok, mi is tükröződik a szekrényajtóban:)) Részletes bemutatója hamarosan!


2012. augusztus 13., hétfő

Alakul a molekula.... azaz a fürdőszoba:)

Legegyszerűbb a helyzet a fürdőnkkel. Adott a csempe, a szaniterek, az elrendezés. Sokat nem lehet variálni, én sem tettem. Belőttem a tengerparti stílust mint témát, és próbáltam ezen a vonalon maradni.
Sokat nem költöttünk rá, eleve adottak voltak az ikeás Mögler fa kiegészítők, amiket még az előző albérletünkbe vettünk. Én szeretem a fát a fürdőben, barátságosabbá teszi a csempével burkolt tereket, és bármilyen színhez, stílushoz jól illeszkedik.
Mutatom az alapállást, amiről indultunk, aztán pedig néhány inspiráló fotót!

És itt vannak a megvalósításra váró ötletek:
dobozok tárolásra

szekrényke törülközőkkel...

üvegtégelyek, képek

létra, viharlámpa, tengeri csillagok

kosarak
evezők:)))

Ahogy pedig most állunk, néhány fogas felszerelése után, illetve egy tükörcserén túl:
belépve ilyen a látvány
ide került egy polc a tusfürdőknek, samponoknak, és egy fa kilépő
fellépő a gyerekeknek, nagyonakciós kisszekrény és tükörcsere...

Itt jegyezném meg, hogy a tükör az előszobából lett átrakva, erre nem költöttünk külön, de mindenképp szerettem volna lecserélni az ósdi,műanyag szekrénykés mini-tükröt, valami térnövelő naaaagy tükörfelületre. A hullámos minta még megy is a tenger-témához...;)

itt az evező:)

most így néz ki....

További fogasok felszerelése várat még magára, képeket is szeretnék még feltenni, és a másik Mögler polc is jó lenne, ha előkerülne, mert most szőrén-szálán eltűnt......! Pedig a mosdónál már várja az üres fal. Továbbá szükséges falikar a tükör mellé, a mosdó alatti szekrényre ajtó vagy függöny, és egy szennyestartó is jól jönne:)
Tehát lesznek még változások, közel sem nyilvánítom késznek a projektet, de legalább már van mit megmutatnom:)))
Írjátok meg, hogy tetszik!

Ja, és gondoltam bevinnék valami kontrasztszínt ebbe a sok kékbe meg fehérbe, szerintetek mi legyen az? Sárga? Korall? Egyéb???
Várom az ötleteket! ;D

2012. augusztus 12., vasárnap

Apróságok

A tegnapi vásározás nem a terveim szerint alakult.
Persze nagyon vártam már, és tudva, hogy remek idő lesz, nem kis várakozással néztem elébe. Mondhatni ez a hét fénypontja, így gondolhatjátok mennyire nem örültem annak a fejleménynek, hogy Férj az autóvásárlást is erre a napra időzítette....:S
Persze tudom én, hogy az autó fontos, az autó kell, de hogy az autót pont a vásár napján kell megvenni, az mégiscsak szörnyű!!!
Ha most lennének férfi olvasóim, biztosan nem tudnának azonosulni a poblémámmal, de nekem tényleg rettenetes áldozat volt ez az egész! :P
Ugyanis kora reggel (8-kor:P) bicajra pattantam, és elkerekeztem a vásárba. Még javában pakoltak ki az árusok, akik tényleg szép számban megjelentek. El is indultam, szépen tempósan haladva, de ezért megnézve mindent. Mikor (szerintem) a felénél jártam, jött otthonról a telefon, hogy megérkezett a barátunk, aki elvisz bennünket egy másik városban lévő autókereskedőhöz, akivel le van fixálva  a látogatás. Szóval haladjak....
Ok, gondoltam gyorsan végigfutok a maradék árusok előtt, aztán irány haza! Viszont amikor a végére értem, akkor tárult fel csak előttem a vásár másik fele, amit addig a híd lába eltakarat előlem!!!!! Jesszus, rég volt már ekkora vásár, és én pont most nem érek rá végigböngészni!!!!!

De nem bírtam kihagyni, és erőltetett menetben végigpásztáztam a sorokat, bár leginkább csak a szívemet fájdítottam. Megmutatom a nagy kapkodásban miket szereztem azért mégis;)
Abba pedig bele sem merek gondolni, hogy miket hagytam ott.....

Néhány kicsi apróság, ami belefért a válltáskámba:)

Egy régi, faragott díszrátét, ami egy öreg bútor éke lehetett valamikor... Engem a Mcintosh-féle rózsákra emlékeztet, és gyönyörűen mutat majd a konzolasztal előlapján!

 Ametiszt darabka. Az álom-listámon előkelő helyen szerepel egy félbevágott ametiszt geóda, de addig is beérem ezzel a helyes kis kővel:))


Antik pamutcsipkék, végre találtam!!! Csak egyetlen néninél volt ilyesmi, pedig többen is árultak antik textileket. De kifejezetten olyat kerestem, ami nem horgolás, és végre-végre igazán szépekre bukkantam! 



Metszett kristályfüggők régi csillárokról. Az egyik árusnál ömlesztve voltak egy faládában, és csak néhányat csipegettem ki belőle. Remélem máskor is kint lesz még ez a kereskedő, mert irgalmatlanul sok kincse volt koszos ládákba és vödrökbe hajigálva össze-vissza, nekem pedig nem volt időm átnézni.... :( De még így is egy tucat értékes limlomon akadt meg a szemem, csak nem maradhattam turkálni:(((

Tényleg nem sok, de nekem kincsek:))))




2012. augusztus 8., szerda

Egy kis ez, egy kis az....

Sok újdonság nem történt az albérlet táján, gyűjtögetjük a bútorokat és alakítgatjuk őket...:)
Ezért az étkező most műhely:)
és igen, a csillárt már felraktuk....:D
 
Elsőként a csepegtető készült el, ez volt a próbadarab. A piros műanyagot cseréltük le egy teljesen alap, Ikeás fa csepegtetőre, amit a bolhapiacon vettünk 2 euróért. A natúr fa is jó lett volna, de most megpróbálkozunk ezzel a fehérre festett változattal. Hát egy lépéssel biztosan közelebb kerültünk a megálmodott, skandináv-vintage konyhához, még ha ez csak egy tyúklépés is:)
ilyen volt, amit "megörököltem"

lecseréltük:)


Még egy apróságot elkészítettem a napokban: ezt a kis fali gyertyataratót még otthon turiztam, néha vannak ilyen kis holmik is a bálában. Az eredeti hímzés is kedves, de én valami mást képzeltem, így a fém fehérre lesz festve, és a hímzést erre cserélem:

Az előszobába kerül majd akasztónak a kulcsok számára...